Vas Viktória Élő történelmi előadó

 

A királyné iránti szeretetem 5 éves koromra nyúlik vissza, mikor életemben először megláttam őt László Fülöp festményén egy történelmi lexikonban. Onnantól kezdve minden érdekelt, ami vele kapcsolatos. Természetesen számtalanszor láttam a Sissi-trilógiát a gyönyörű Romy Schneider főszereplésével, és miután megtanultam olvasni, mindig az Erzsébet életével foglalkozó könyveket kértem a születésnapomra, karácsonyra stb. Ennek nagyjából már 20 éve, a könyveim száma azóta meghaladta a százat, a rajongásom pedig azóta is töretlen.

2014-ben, egyetemi tanulmányaim mellett az a nagy öröm ért, hogy diákmunkásként tárlatvezetője lettem a Gödöllői Királyi Kastélynak, ahol Erzsébet királyné előszeretettel tartózkodott a kiegyezést követően.

A bal oldali kép, valamint az alábbi kép a Királyi Kastély dísztermében készült.

 

2019-ben pedig egy álom vált valóra, mikor a Kastélyban, mint a királyné megszemélyesítője, kezdhettem el dolgozni. Ezen időszakban Őfelsége alakját magamra öltve tarthattam tárlatvezetéseket magyar és angol nyelven, egyes családi napokon ún. cércle-t tarthattam, és ekkor ismerkedtem meg az Élő történelem módszertanával*, amelynek tanulmányozása és alkalmazása ma is központi része a tevékenységemnek. Ezen munkakör lehetővé tette azt is, hogy hiteles forrásokon alapuló cikkeket írhassak Erzsébetről és hogy a média egyes felületein, így reklámokban és történelmi rövidfilmekben is alakíthassam őt. Utóbbi helyzetben kamatoztatni tudtam a Gyémánt Musical Stúdióban töltött 3 évem alatt megszerzett tudásom és a fentebb említett élő történelmi módszertant. 2020 áprilisa óta tagja vagyok a Nemzetközi Múzeumszínházi Szövetségnek (IMTAL), így lehetőségem nyílik részt venni az általuk szervezett különböző tréningeken, képzéseken.

Ugyan kastélybeli helyem 2021 júliusában átadtam másnak, de a királyné megformálása ma is szerves része az életemnek. Nagyon szívesen jelenek meg különböző rendezvényeken, dolgozok ki adott helyszínre szabott programokat, és működöm együtt olyan kedves emberekkel és intézményekkel, akik hozzám hasonlóan szívügyüknek tekintik a királyné emlékének őrzését.

A bal oldali kép Czédly Mónika divattervező D’elia Szalonjában készült.

Néhány referencia:
Cikkek Erzsébetről mint édesanyáról a Gödöllői Királyi Kastély blogján:
Erzsébet, a „rossz anya” (első rész)
Erzsébet, a „rossz anya” (második rész)

Cikk Erzsébet étkezési szokásairól a Gödöllői Királyi Kastély blogján:
Erzsébet, a XX. századi nő – XX. századi problémákkal?

Az Élő történelem másként pályázat keretein belül kisfilmben Erzsébet királyné szerepében:
Élő történelem másként-Erzsébet királyné gödöllői hétköznapjai
2020. október 22-én Fábry Sándor vendége voltam, a műsor ajánlója:
Fábry csütörtök este a Dunán
Kovács Dóra „A királyék megint itthon vannak!” című könyvében néhány fotón velem is találkozhat az olvasó.

 

 

Elérhetőségek – Vas Viktória:
+3630/899-1994
vasviki.sisi@gmail.com
Weboldal: ITT

*Az Élő történelem módszertana lehetővé teszi, hogy egy-egy múltbéli eseményt egy, az adott korban élő személy “meséljen el”. Ezáltal a történet teljesen új megvilágítást nyerhet, és a történelmi személyt is közelebb hozhatja a hallgatósághoz. Mindezek mellett pedig az előadás sokféleképp megvalósítható, így kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakoztató kikapcsolódást nyújthat.

A kép a szegedi Móra Ferenc Múzeum Sisi – Királyné feketén-fehéren c. kiállításán készült.