Médiamegjelenés

In English, please visit: References

Múlt-kor 2024-es tavaszi szám: VÁLTOZÓ SISI-KÉPEK A FILMVÁSZNON – “Tündér” torz tükörben

A Múlt-kor történelmi magazin felkérésére írtam arról cikket, hogyan változott Erzsébet császárné-királyné megjelenítése a filmvászon az elmúlt egy évszázad során, és mennyiben hiteles a megjelenítése.

Bevezető: Erzsébet királyné kultusza már életében megkezdődött Magyarországon, utolsó éveiben a bécsiek viszont nem sok érdeklődést mutattak iránta. Ez akkor változott meg, amikor 1898. szeptember 10-én merénylet áldozata lett. Hamarosan felismerték, hogy a boldogtalan császárné története rendkívül „piacképes”, és tömegével kezdték el árusítani a portréit, valamint az arcképével díszített emléktárgyakat. Már a halálát követő évben megjelentek az első róla szóló könyvek, hamarosan pedig regények, színházi darabok és némafilmek hősnője lett, amelyek a valóság elemeit átírva, romantikus színezetben mesélik el az életét.

Káli-Rozmis Barbara

Az újság nyomtatott és digitális kiadásban is megvásárolható: ITT

Nők Lapja, 2022. február 16.

Háromoldalas interjú a Nők Lapja “Közeli” című rovatában: “Fellegjárás Sisivel ‒ Káli-Rozmis Barbara, Erzsébet királyné kutatója”

Az interjút Dudics Emese készítette velem a munkámról és az Erzsébet királyné és a magyarok – Barátság vagy szerelem című könyvemről.

Előfizetőknek online is olvasható a teljes cikk: Fellegjárás Sisivel – Káli-Rozmis Barbara, Erzsébet királyné kutatója

 

 

 

Az Országos Könyvtári Napok alkalmából a kiskőrösi Petőfi Sándor Városi Könyvtár vendége voltam előadásommal

A helyi híradóban megjelent rövid riport (4 perc) itt nézhető vissza: ITT. Hosszabb verzióját (9 perc) ITT láthatják.

 

 

Új Nő Magazin – 2023. novemberi szám, Interjú Erzsébet királynéról

Szlovákia egyetlen magyar nyelvű női magazinja, az “Új Nő” novemberi számába készített velem interjút Erzsébet királynéról a lap újságíró történész-írója, Ollé Tamás. Nagyon élveztem a háromórás beszélgetést! Külön köszönöm, hogy a cikkben említésre került most megjelent könyvem, a “Szenvedély a rang fogságában – Sisi baráti-családi körben” (Helikon, 2023) és a Gödöllői Királyi Kastély időszaki kiállítása, a “Schönbrunn kincsei Gödöllőn”.
A Magazinról: “Az ÚJ NŐ, akárcsak elődje a NŐ, a Szlovákiában élő magyar nők egyetlen havilapja. Az ÚJ NŐ az egyik legpatinásabb szlovákiai magyar lap, amely 70 éves tradícióval rendelkezik.”

Az interjú online is olvasható: Sisi a Habsburg-ház Dianája

Volksgruppen – ORF

Az ORF-től Bányi Kriszta készített velem rádióinterjút, amelyet az alábbi linken szereplő cikkben hallgathattok meg: ITT

 

 

2023. december 16., Szent István Rádió “Kávéház”

A Szent István Rádió Kávéház című műsorában Farkas Erzsébet beszélgetett Káli-Rozmis Barbarával az októberben megjelent új könyvéről, a Szenvedély a rang fogságáról – Sisi baráti-családi körben (Helikon, 2023. október), valamint – többek között – arról, hogyan ünnepelte Erzsébet és családja a karácsonyokat.
Az 50 perces músor itt hallgatható vissza: ITT
A “16:05 Kávéház” c. műsorra kell kattintani az alábbi linken, majd a lejátszásra (hangszóróra). 09:00-perctől kezdődik a műsor, előtte reklám és hírek hallhatók.

 

 

 

Rádióinterjú a trónörökös halálának 135. évfordulója alkalmából

A Szent István Rádió reggeli műsorának vendége voltam. Köszönöm szépen az interjút Farkas Erzsébetnek!
Az interjú az alábbi linken hallgatható vissza, a körülbelül 18. perctől kezdődő műsorban: ITT

 

 

DUNA TV Ridikül – A 185 éves ikon – 2022. szeptember 2.

A Duna TV Ridikül műsorának vendégei voltunk! Janza Kata színésznő-musicalénekes, Káli-Rozmis Barbara Erzsébet királyné kutatója, Kocsis Dénes színész-musicalénekes és a Gödöllői Királyi Kastély muzeumpedagógusa Demeter-Guba Erzsébet, valamint Czédly Mónika divattervező, akinek három “Erzsébet királyné ruharekonstrukcióját” is láthatjátok az adásban.
Az adást 2022. szeptember 2-án közvetítik az alábbi időpontokban:
DUNA TV – péntek 16.00. Este pedig a Duna World csatornán az ismétlést nézhetitek meg 21.40-kor. A műsor ITT nézhető vissza.

A műsorról itt olvashattok leírást; az oldalon a fő képre kattintva pedig megnézhetitek a képgalériát: ITT

M2 Petőfi TV – 2022. október 29. “Nézzünk szét” – Wittelsbach Erzsébet és a róla készült régi és új filmek

Az M2 Petőfi TV vendége voltam. Az interjú a Netflix (A császárné) sorozat 1,5 perces ajánlójával indul. (Összesen 8 perces a filmajánlóval az interjú.)

A műsor itt nézhető vissza:  YouTube videó

 

 

 

Szlovén Televízió, 2022. október 13. A SZÉPSÉG RABJA

 

A Szlovén Televízió vendégei voltunk. A riport a Gödöllői Királyi Kastélyban és a Halbturni Kastélyban (Ausztria) készült. Bobovec Szabó Petra, a Szlovén Televízió Lendvai Magyar Műsorok Studiója újságírója Czédly Mónika divattervezővel, Káli-Rozmis Barbara Erzsébet-kutatóval és Katrin Unterreiner történésszel készített interjút. A magyar nyelvű, szlovén felirattal ellátott riport ITT nézhető vissza:

A SZÉPSÉG RABJA

 

M5 história 2022. január 8. Erzsébet és a kiegyezés

A műsor fókuszában a magyar történelem fontos, sorsfordító eseményei, vitatott kérdései és rejtélyes eseményei állnak. Az első epizódban Erzsébet királyné életébe nyerünk betekintést. A kultúrtörténeti érdekességek mellett megvizsgáljuk a királyné magyar kapcsolatait és a kiegyezésben betöltött szerepét is.

Műsorvezető: Horváth Szilárd

Először Kollár Csilla kurátorral a MNM Wittelsbachok – Sisi családja című időszaki kiállításba tekinthetnek be, majd a Káli-Rozmis Barbarával való beszélgetés következik. Utána Katona Csaba történésszel a kiegyezésről lesz szó, végül a Gödöllői Királyi Kastély munkatársa, Kovács Éva muzeológus oszt meg érdekességeket a királynéról vele kapcsolatos kiadványok és a kastély kiállítása kapcsán. 

A műsor itt nézhető vissza: YouTube 

 

M5 Kritika 2023. július 14.

Az M5 Kritika című műsorának a vendége voltam a “Sisi és a népművészet – A csipke vonzásában” c. kiállítás kapcsán.
A 2023. július 14-ei adás itt nézhető vissza: Sisi és a népművészet

 

 

 

Milyen volt Sisi valójában? – Interjú az Erzsébet királyné és a magyarok című könyv szerzőjével – 2022. december 21.

Halmos Monika gasztronómussal, az ehető virágok szakértőjével a királyi karácsonyokról, Erzsébet királynéról és az “Erzsébet királyné és a magyarok – Barátság vagy szerelem?” című könyvemről beszélgettünk a királyné közelgő születésnapja alkalmából. (Fotó balra: Széchenyi Márk.) Az Egy.hu velem készült interjúja itt olvasható: Milyen volt Sisi valójában?

 

 

 

Rádióinterjú Erzsébet királyné születésének 185. évfordulója alkalmából – 2022. december 17.

Szent István Rádió, Kávéház című műsor: Farkas Erzsébet a Szent István Rádió szerkesztő-műsorvezetője Káli-Rozmis Barbarával beszélgetettA kb. 40 perces interjú visszahallgatható: Erzsébet királyné születésének 185. évfordulója alkalmábólKép: Bécsi Dorotheum Aukciósház, 18.06.2019-es aukciós katalógus

 

 

 

Nők Lapja

“Fellegjárás Sisivel ‒ Káli-Rozmis Barbara, Erzsébet királyné kutatója” (online és nyomtatott)

Az interjút Dudics Emese készítette velem a munkámról és az Erzsébet királyné és a magyarok – Barátság vagy szerelem című könyvemről.

Előfizetőknek online is olvasható a teljes cikk: Fellegjárás Sisivel – Káli-Rozmis Barbara, Erzsébet királyné kutatója

 

KÉPMÁS MAGAZIN – INTERJÚ (online)

“Mennyire szerette Erzsébet királyné a magyarokat? Volt-e szerelem közte és Andrássy Gyula gróf között? Tényleg szeretőt szerzett a férjének? Melyek azok a tévhitek, amelyeket máig sokan igaznak hisznek Sisiről, és milyen volt ő valójában? Erről beszélgettünk Káli-Rozmis Barbarával, Erzsébet királyné kutatójával.”

Nagyon szépen köszönöm az interjút Wéber Anikó írónak!

Az interjú ITT olvasható: Tévhitek Erzsébet királynéról – Mennyi az igazság bennük?

 

Rádió Bézs – 2022. június 8. este 8:00

A koronázás évfordulója (1867. június 8.) alkalmából Zoltán Tamás beszélgetett Káli-Rozmis Barbarával a tavaly októberében megjelent “Erzsébet királyné és a magyarok – Barátság vagy szerelem?” című könyvéről a Rádió Bézsben.

Az adás itt hallgatható visszahallgatható (a műsor egy kis zene után indul): Rádió Bézs, 2022. június 8. este 8:00.

 

 

Index.hu – 2022. május.15. Méltatlan, hogy Sisi történetét Trónok harcává változtatták

Gulisio Tímea interjúja Káli-Rozmis Barbarával

“Léteznek történelmi alakok, akik köré bőségesen szövődnek legendák, és akik élete a nagyközönség számára is érdekes. Ilyen Ferenc József felesége, a Sisiként emlegetett Erzsébet királyné is, akiről a közelmúltban mutattak be egy sorozatot. De mennyi közük van a tévében látottaknak a valósághoz?
Gyönyörű volt, és életét tragédiák sorozata övezte, nem meglepő, hogy Erzsébet királynéról a mai napig könyvek, filmek és sorozatok készülnek. Legutóbb az RTL Klub mutatta be a Sisi címen futó szériát. De vajon mennyire felel meg a történelmi valóságnak az, amit a tévé képernyőjén látunk? Káli-Rozmis Barbarát, az Erzsébet királyné és a magyarok címet viselő könyv szerzőjét kérdeztük.”

Az interjú itt olvasható el: Méltatlan, hogy Sisi történetét Trónok harcává változtatták

 

A XVI. kerületi újság 2022. február 9-ei számában interjú jelent meg a könyvemről, amelyet Gueth Ádám történész-újságíró készített velem. Nagyon szépen köszönöm neki, és Mészáros Tibornak, a kerületi újság kiadójának-főszerkesztőjének.
Az írás online itt érhető el, a 11. oldalon: 2022/03.szám (2022.02.09)

A kiadvány kapható a könyvesboltokban és az online könyváruházakban: Könyvem

 

 

 

Metropol, 2022. január 10.

A Metropolban egy kétoldalas újságcikk jelent meg Erzsébetváros történésze, Bóka László tollából, aki volt olyan kedves, és készített velem egy interjút, amely rövidítve bekerült a cikkbe. Hosszasan és nagyon kellemesen beszélgettünk a királynéról. Hálásan köszönöm neki, hogy a Erzsébet emlékéhez méltónak és remek kiadványnak találta a könyvemet. 

 

 

 

 

 

Riport az osztrák rádióban, ORF Ungarisches Magazinjában: Osztrák – Magyar Ünnepi Hagyományok

“A Wiener Christmas Szalon látogatói az esten megismerhették Káli-Rozmis Barbara októberben, a Helikon kiadó gondozásában megjelent az Erzsébet királyné és a magyarok című könyvét. A kiadványban korabeli visszaemlékezések, naplóbejegyzések és magánlevelek alapján olvashatunk Erzsébet történetéről.”

A rendezvényen rádióriport készült (riporter: Nagy Alexandra), amelyet az ORF Ungarisches Magazinja adott le. Az írásban a riportból is hallgathatók meg részletek: Osztrák – Magyar Ünnepi Hagyományok

A teljes esemény megnézhető itt: Könyvbemutató és Erzsébet királyné ruharekonstrukciók a Wiener Christmas Salonban

 

M5 Libretto: Festetics Mária grófnő naplója, 2021. március 15.

2021. március 15-e alkalmából az M5 Libretto című műsor vendége voltam (Káli-Rozmis Barbara). Örülök, hogy Erzsébet királyné is “bekerült” az ünnepi műsorba a most megjelent Festetics Mária grófnő naplója (Gudula Walterskirchen-Beatrix Meyer) című könyv ajánlója kapcsán. Az adás itt érhető el, a velem készült interjú, a velem készült beszélgetés kb. 29:30-tól kezdődik: Librettó 2021. március 15.

A könyv megvásárolható: ITT

 

RÁDIÓINTERJÚ: Magyar Katolikus Rádió

Festetics Mária grófnő naplójával kapcsolatban (link lentebb).
Az interjú 26. perctől hallható; érdemes meghallgatni előtte a Magyar Nemzeti Múzeum és a Mozaik Múzeumtúra programajánló interjúját is, majd utána a “65 éves a Kisvakond”-ot. A Magyar Nemzeti Múzeum az ünnepi hétvégén online tárlatvezetésekkel várja a látogatóit.
Szerkesztő: Fülöp Andrea – Magyar Katolikus Rádió

Az interjú ITT meghallgatható.

 

RÁDIÓINTERJÚ: Női Váltó – Festetics Mária grófnő naplója – Káli-Rozmis Barbarával

“Nem tűröm, hogy a fülem hallatára leszólják” – Erzsébet királynéról vall Festetics Mária – Az írás itt olvasható el (a podcast linkje a cikkben): Könyvben utazom – Oláh Andreával

A napló közreadói: Gudula Walterskirchen-Beatrix Meyer

Megvásárolható: Festetics Mária grófnő naplója – Erzsébet királyné bizalmas barátnője

Festetics Mária grófnő naplója – Online KÖNYVBEMUTATÓ

2020. február 26-án pénteken 18:00-kor L. Péterfi Csaba beszélget Káli-Rozmis Barbarával, a könyv lektorával a Gödöllői Királyi Váróban. A naplórészleteket felolvasni Vilman Melinda fogja, aki az eseményen Erzsébet királynét személyesíti meg. A beszélgetést az érdeklődők a Gödöllő-NetTv Facebook oldalán és Gödöllő város Facebook oldalán élőben követhetik.

A beszélgetés ITT visszanézhető.

 

Interjú az Új Néplapban

Jász-Nagykun-Szolnok megye napilapjának, az Új Néplapnak az újságírója, P. Pusztai Nóra készített velem egy interjút, amely online is olvasható. A “csépai kötődés” arra utal, hogy édesapám révén a családom nemesi származású (Rozmis), és a Rozmisok – más nemesi családokkal együtt – részt vettek Csépa (“Nemes Csépa”) alapításában évszázadokkal ezelőtt. Apukám Csépán lakott 15 éves koráig, amikor középiskolába ment, és a szülei is elköltöztek a faluból.
Örömmel vettem, hogy februárban előadást tarthattam Csépán, megtiszteltetés volt!
Köszönöm szépen P. Pusztai Nórának, hogy interjút készített velem!

Az interjú ONLINE is olvasható: Erzsébet királyné korát kutatja a csépai kötődésű fiatal lány

Képek a csépai előadásomról: Facebook

DIÓINTERJÚ ERZSÉBET ÉLETÚTJÁRÓL

Rádió Bézs – 2020.01.15. szerda este 8 óra

A beszélgetés témája:
20:00-21:00 “Az első óra főszereplője Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach lesz. Ez a név nem ismerős? Sisiről lesz szó! A szomorú sorsú királyné élete a mai napig nagyon sokakat foglalkoztat. Belepillantunk az asztrológiai képletébe, és numerológiailag is elemezzük: vajon látszik-e a számaiban a drámák sora.
Itt lesz velünk Káli-Rozmis Barbara Sisi-kutató, és Novák Angéla színésznő. Meghallgatunk néhány dalt az Elisabeth című musicalből is.” Kép: Osztrák Nemzeti Könyvtár, ÖNB Pf 6639 E 61/3

Itt hallgatható meg: Rádió Bézs, 2020.01.15., 20:00-21:00

 

Karácsonyi rádióinterjú – Interjú Spirit FM

Mitől ilyen népszerű még mindig a császárné kultusza? – Idén először nem játsszák karácsonykor a Sissi filmeket. Vendég: Káli-Rozmis Barbara. Az interjú a Facebookon is élőben közvetítésre került, itt nézhető vissza: Interjú Spirit FM

 

 

 

Adventi rádióinterjú – Magyar Katolikus Rádió – 2019.12.17.
Halmos Monika és Káli-Rozmis Barbara a Magyar Katolikus Rádióban Dr. Sallai Éva felkérésére adott interjút a december 11-én megrendezésre került adventi Erzsébet királyné klubest témájával kapcsolatban – Sisi családi-baráti körben ünnep idején. A rádióinterjú itt hallgatható vissza: a cím alatt olvasható, hogy “Archívum” a beszélgetést a “hallgassa meg! 2. rész”-re kattintva lehet visszahallgatni 1:45-24:03-ig tart a velünk készült interjú. Az interjúban a királynéval kapcsolatban elhangzanak gasztronómiai érdekességek, és a királyi család gödöllői tartózkodása is előtérbe kerül: Sisi családi-baráti körben ünnep idején (rádióinterjú)

 

I.RoyalCake 2019.11.09. Gödöllői Királyi Kastély – TV – riport az M1-en


 

 

 

 

Bognár Szilvia mai riportjában a torták és az édességek kerülnek a középpontba. Interjú látható Habsburg Eilikával (a rendezvény fővédnöke), Magyarné Fekete Veronikával (a verseny főszervezőjét), a verseny két nyertesével (a sok nyertes alkotásból) – beleértve a fődíj nyertest és alkotását. Halmos Monikát és Káli-Rozmis Barbarát Sisi kedvenc édességeivel kapcsolatban kérdeztek meg. És természetesen Erzsébet királyné megszemélyesítője, a Királyi Kastély Sisije, Rácz Viktória is megjelenik, aki Czédly Mónika álomszép ruháját (Sisi koronázási fotósorozat) viseli.
A rövid riport itt tekinthető meg (az 5. percnél kezdődik): I.RoyalCake 2019.11.09. Gödöllői Királyi Kastély

M1 TV csatorna: Életkor magazinműsor – Czédly Mónika Sisi-ruha rekonstrukciói

 

 

 

 

 

2019. november 9-én az I.RoyalCake eseményén az M1 csatorna munkatársa, Bognár Szilvia riportot készített Czédly Mónikával. Rácz Viktóriával, a Királyi Kastély Sisijével készült rövid interjút is láthatjuk. Viki, aki a csodaszép koronázási ruhát viseli (Rabending fotósorozat), az öltözködésről beszélt – a kastély barokk színházában, amely számos kulturális eseménynek biztosít helyet. Káli-Rozmis Barbarát pedig a királyné megjelenésével kapcsolatban kérdeztek meg néhány gondolat erejéig. A rövid riport itt tekinthető meg (04 perc 44 másodpercnél kezdődik): Czédly Mónika Sisi-ruha rekonstrukciói

Erzsébet királyné – McKenzyeTelevízio – Vizi Terápia, 128. rész: Interjú Káli-Rozmis Barbarával

A műsorban Erzsébet királynéról beszélgettünk Vizi István műsorvezetővel, különös tekintettel Erzsébet magyarok iránti szeretetére és kapcsolatára.

A videó itt nézhető meg: Interjú Káli-Rozmis Barbarával